A magyar válogatott legjobb eredményei az elmúlt évtizedben: 2 olimpiai bajnoki cím (2000, 2004), világbajnoki cím (2003), 2 vb-ezüst (1998, 2005), 2 Eb-arany (1997, 1999), 2 Eb-bronz (2001, 2003), Világkupa-elsőség (1999), Vk-ezüst (2002), Vk-bronz (1997), 2 Világliga-győzelem (2003, 2004), Világliga-ezüst (2005)

A Kemény-éra tizedik évébe kanyarodván sem látszik úgy, hogy hanyatló ágba került volna válogatottunk. Bár a kulcsemberek fölött sem repült el nyomtalanul az évtized, a vitrinekben őrzött aranyak alighanem fiatalítólag hatnak a harmincon túliak társaságára. Biros Péter, Fodor Rajmund, Kásás Tamás, Molnár Tamás, Steinmetz Barna, Vári Attila, vagy a két "egy híján" harmincas, Kiss Gergő és Szécsi Zoltán: megannyi extraklasszis, akikre még mindig elmondható: erejük teljében vannak. Kétségtelen, óriási áldozatokat kellett meghozniuk, egyszersmind rendkívüli energiákat kellett mozgósítaniuk, hogy felérjenek a csúcsra, többször is. Ám a második olimpiai aranyérem a bizonyíték arra, hogy a hihetetlen sikereket követően is motiváltak, továbbra is hódítani akarnak. Meg persze a csapatot az is viszi előre, hogy aki bent van, nemigen akar kikerülni - viszont mind több és több tehetséges fiatal dörömböl az ajtón, úgyhogy az egyes posztokért folytatott verseny általában igen-igen éles. És az évek során nem egyszer és nem kétszer a kihívó győzött, így frissülnek folyamatosan a sorok: belépett Kiss Csaba, Madaras Norbert, Steinmetz Ádám, Szívós Márton, Varga Dániel. Belőlük, az ő lendületükből erőt meríthetnek az idősebbek, de az ifjaknak is elég könnyű "belobbanniuk", ha meglátják az olthatatlan tüzet a régi nagyok tekintetében.

Ez a magyar válogatott, amely Kemény Dénes irányítása alatt két olimpiai, egy világbajnoki, két Európa-bajnoki, egy Világkupa-, két Világliga és egy Európai Nemzetek Ligája-aranyat szerzett, mely kollekciót megannyi ezüst- és bronzérem egészíti ki (mintegy jelezve: mindig minden nekik sem sikerülhet - igaz, annyit egyetlen vetélytárs sem tudott nyerni, mint a magyar gárda).

Tavaly "csupán" két ezüst sikeredett a montreali világbajnokságon, illetve a belgrádi Világliga-döntőben - ám egyértelmű, hogy a csapat megint az első hely egyik fő esélyese. Már csak azért is, mert van, ami fűtse a fiúkat, amúgy is. Öt évvel ezelőtt, a budapesti Európa-bajnokságon egy ország várta, hogy ugyanúgy, hazai pályán is láthassa őket varázsolni, mint kilenc hónappal korábban, Sydneyben. Kellő felkészülési idő híján nem állt úgy össze a csapat, s végül a dobogó harmadik fokára állhatott fel a megannyi kifacsart játékos. Most újfent megadatik az nekik, ami csak keveseknek szokott: hazai közönség előtt nyerhetnek meg egy világversenyt.

Egy biztos: az utolsó utáni pillanatig, minden idegszálukkal, minden izomrostjukkal azon lesznek, hogy június 18-án őket ünnepeljék a Margitszigeten.

Csurka Gergely